Welcome!

,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black

Az Alkonyat ötlete álmában fogant meg, egész pontosan 2003 június 2-án. Álmában egy halandó lányt látott, aki egy vámpír fiúval beszélgetett egy mezőn. A vámpír szerelmes volt a lányba, de ugyanakkor mérhetetlenül kívánta annak vérét is. 
   Miután felébredt, úszó edzésre vitte fiait, és amíg rájuk várakozott, addig aprólékosan megírta álmának történéseit, később ez lett az Alkonyat (egyik leghíresebb) 13. fejezete. Szinte minden napját a számítógép előtt töltötte és írt. Éjjeli szekrényére jegyzetfüzetet és ceruzát készített ki. Amikor éjjel vagy reggel felébredt és álmában olyan dolgot látott ami a könyv hasznára válhat, akkor rögtön leírta. Azelőtt soha nem írt semmit, de onnantól, hogy papírra vetette a 13-as fejezetet, csupán három hónapjába telt, míg elkészült a teljes könyvvel, és neki kezdett az Epilógusok írásának is. Rengeteget készített belőlük így nyilvánvalóvá vált számára, hogy a történetnek még koránt sincs vége. 
     Miután elkészült, megmutatta húgának, Emilynek. Miután elolvasta azt ajánlotta neki, hogy mindenképpen próbálja meg kiadatni. Könyvét több kiadónak is elküldte, akik vagy figyelemre sem méltatták vagy sajnálkozó levélben közölték vele, hogy könyve nem vág a profiljukba. Ekkor majdnem feladta, de még tett egy kísérletet: feliratkozott a WritersMarket.com-ra, ahol kikeresett több kisebb kiadót és Irodalmi Ügynökséget. 
    15 helyre küldte el bemutatkozó és érdeklődő levelét, 7-8 helyről küldtek nemleges választ vissza. Az írónő azokat is megtartotta emlékbe. Stephenie Meyer legnagyobb örömére végül a Writers House levélben kérte meg küldje el az első három fejezetet nekik. Aztán kérték küldje el az egész könyvet, mert esetleg érdekelné őket.
     Egy hónap múlva a Writers House egyik munkatársa, Jodi Reamer felhívta telefonon és közölte vele, hogy szívesen elvállalná az ügynöki munkát. Két hétig dolgoztak még a könyvön, hogy olyan formába hozzák, ami elnyerheti a kiadók tetszését. Először is a címet kellett megváltoztatni. Eredetileg Forks volt a könyv címe, de ezt nem találták elég jónak, így az Alkonyatot választották helyette. Miután végeztek a munkával 9 kiadónak küldték el a könyvet és vártak. Nem kellett sokáig várakozniuk, a Little, Brown and Company Kiadó egyik vezetője egy Belföldi repülőút alatt olvasta végig a könyvet és Hálaadás napját követő másnap már elő is állt egy csábító ajánlattal, melyben 750 000 USD értékben le is szerződtek vele további három részt is megrendelve. Ekkor már hat hónap telt el a sorsfordító álom óta.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 33
Heti: 15
Havi: 80
Össz.: 113 725

Látogatottság növelés
Oldal: A könyv keletkezése
Welcome! - © 2008 - 2024 - starfan.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »