Welcome!

,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black

Taylor Lautner neve talán még nem cseng mindenkinek ismerősen, de ha azt mondjuk, Twilight (Alkonyat), Jacob Black vagy vérfarkas, akkor már többen tudják, miről beszélünk. Hogy jobban megismerjük a tini lányok új bálványát, összeszedtünk a szívtipró fiatalemberről néhány érdekes adatot.

 

 

1. Karatésból színész

 

Taylor Daniel Lautner 1992 február 11-én született Grand Rapids-ban, Michigan államban. Hat éves korában kezdett karatézni, Fabiano Karate Iskolájában tanult, és egy évvel az edzések elkezdése után már versenyeket nyert. 8 évesen felkérték, hogy hazája színeiben induljon a World Karate Association versenyén, ahol bizonyított, hiszen 3 aranyérmet nyert. 11 évesen már megszerezte a fekete övet és számos rangot.

 






2. A Burger King nem kért belőle

 

Hét évesen ment el egy meghallgatásra, amit a Burger King hirdetett meg. Bár nem kapta  meg a szerepet a reklámban, élvezte a meghallgatást, és mondta a szüleinek, hogy kipróbálná magát színészként.

 





3. A nindzsa volt a kezdet

 

A karrierje 2001-ben indult el, amikor mellékszerepben tűnt fel A nindzsa árnyéka című filmben. A szülei még a költözésbe is belementek, és Los Angeles-ben kötöttek ki, hogy a fiúnak több esélye legyen a szerepekre.

 








4. Sikeres szinkronhang

 

 

 

Olyan filmekhez adta a hangját, mint a Danny Phantom, a Scooby-Doo vagy a Charlie Brown. Az áttörést 2001-ben a Cápasrác és Lávalány kalandjai című film főszerepének megszerzése jelentette számára.

 






5. Twilight-őrület

 

Igazán híressé a 2008-ban megjelent Twilight - Alkonyat című film tette, ahol Jacob Black-et, a quileute törzs indánját alakította. Jacob Black egészen a negyedik könyvig (Breaking Down) a falka úgynevezett bétája, de (figyelem, poéngyilkosság következik, ha még nem olvastad a könyvet, csak saját felelősségedre olvass tovább!) különválik majd Sam-től és megalapítja saját falkáját, melyhez Seth és Leah is csatlakozik.

 








6. Tehetséges sportoló

 

 

 

Szabadidejében szeret focizni és baseballozni, így nem csak a karatében jeleskedik. Fociban hátvéd és középcsatár; a baseballt illetően pedig tagja a Hart Baseball programnak. Tagja még egy hip-hop tánccsoportnak, az LA Hip Kids-nek.

 

 






7. Rendező lenne

 

Taylor szeret otthon filmeket készíteni a barátaival. Talyor Dooley, akivel a Cápasrác és Lávalány kalandjai-ban szerepelt nem messze lakik Taylor los angeles-i otthonától, és ő is gyakran segít ezekben a filmekben. Bár szeretne felnőtt korában is a színészettel foglalkozni, szívesen lenne forgatókönyvíró vagy rendező is.

 








8. Rajongókkal randizott

 

Az eset ugyan kicsit megrendezett, de így is kedves ötlet volt. A szexi sztár az elmúlt napokban Párizsban találkozott két rajongójával, akik egy nyereményjátéknak köszönhetően a Szajnán hajókázhattak a vérfarkassal. Sokan irigykedhettek rájuk.

 







9. Saját produkciós irodája van

 

A mindössze 18 éves sztár megalapította saját produkciós irodáját Tailor Made néven, amelynek első filmje az Abduction című akciófilm lesz. A film forgatókönyvéért az egyik filmstúdió máris felajánlott 1 millió dollárt, és mivel természetesen azt szeretnék, hogy Taylor ne csak producerként, de főszereplőként is rész vegyen a filmben, most villámgyorsan próbálják megtalálni a megfelelő rendezőt, hiszen a sztár csak júliusban ér rá arra, hogy ebben a filmben színészként szerepeljen.

 








10. Meleg vagy nem meleg?

 

Egyszer már pletykáltak arról, hogy legszexibb vérfarkas a valóságban a farkasfiúkat szereti, de bizonyíték még nincs rá. A sztár meleg rajongói persze reménykedhetnek, Taylor ugyanis egy szó szerint forró hangulatú buliban járt nemrégiben: A hatalmas meleg mulatságairól híres Bryan Singer, az X-Men-filmek nyíltan homoszexuális rendezője estjén. Hm...

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 33
Heti: 17
Havi: 82
Össz.: 113 727

Látogatottság növelés
Oldal: 10 dolog Taylor Lautnerről
Welcome! - © 2008 - 2024 - starfan.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »