Welcome!

                               A FÉLELEM RABJA

                                   Tartalom:

Egy Sandra nevű lány a családjával együtt Los Angelesbe költözik, ahol a másod szomszédok elég furák. A fiú a legfurább a családban. Sandra a családtól egyre jobban fél. Van is rá oka. Hiszen később megtudja, hogy a másod szomszédjai valami természetfeletti lények, ráadásul a gondolatok nem hagyják nyugodni…

Mi lesz itt?

1. fejezet-  Első benyomás

Alexandra Mackler vagyok, 15 éves lány Ausztráliából. Ausztráliában születtem, de szüleimmel sokat költöztünk. Testvérem nincs. Jelenleg Los Angelesben lakunk egy kis városban,Sourceban. Sourceban a nap mindig süt, és csak egy évszak van: nyár. Szeretem Sourcet. Mikor odaköltöztünk, Anyám régies szokásához híven, minden környéken lakó emberhez becsöngetett, és magával vonszolt engem is. Az egyik háznak, ami kettővel mellettünk volt, furcsa színe volt. Olyan zöldes, sárgás. Mondhatni már félelmetes volt. Becsöngettünk. Egy kedves arcú nő nyitotta ki az ajtót, és aranyosan köszöntött. Bemutatkoztam, mikor furcsa kiabálásra lettem figyelmes a szobából. A nő lecsukta a szemét, mintha szégyenkezne. Aztán megszólalt:

-Jaj, elnézést, Én még be se mutatkoztam. Elizabeth White vagyok. Nagyon örvendek!

Ekkor megjelent egy furcsa kinézetű férfi, vörös arccal, és felénk üvöltött:

-Menjenek innen! Csak bajt hoznak ránk!

Megijedtem, és hátra léptem egyet. Ahogy a férfi megjelent, mögötte megjelent egy szép arcú lány, és mintha vissza akarta volna húzni a férfit, a vállát fogta, és ezt mondta:

-Apa, ne!

Látszott rajta, hogy meglepődött, de azonnal ránk mosolygott és utat tört magának.

-Elnézést a kellemetlenségért! Bridget White vagyok. Örülök.

Mögötte elsuhant egy fiú, akinek az arcát alig láttam, de, amit láttam belőle, az is gyönyörű volt. De test vonalát pontosan láttam. Tökéletes volt, és jó formában is volt, izmosnak mondható, de még nem pankrátor. Ő nem jött oda bemutatkozni. Meglepődtem. Ebben a családban a férfiak ilyen agresszívak, és a nők a kedvesek, vagy, hogy van? Nálunk Apu az engedékeny, és Anya a szigorú, de mégis többet vagyok Anyuval, mert apa messze dolgozik, és csak hétvégére szokott hazajönni. Elköszöntünk és hazamentünk. Mivel nekem még nem volt barátom ott, senkivel nem tudtam ezt megbeszélni. Éppen nyári szünet volt a suliban is, úgyhogy még a suliból sem ismerek senkit. A szép arcú Bridget nevű lány megadta a telefonszámát. Fel akartam hívni, hogy megkérdezzem, nincs-e valami gond, de nem akartam beleavatkozni, hiszen egész éjjel az apja szavai jártak az eszemben:

Menjenek innen! Csak a bajt hozzák ránk!

Vajon, honnan tudhatták, hogy kik vagyunk? Még biztos nem találkoztunk, mivel ma költöztünk ide. Ez volt az első, és legfurcsább nap a White családban.

                      2.fejezet- Váratlan látogató

Egy héttel ezután, éppen reggeliztem, és néztem a tv-t, mikor csöngetnek. Anya szaladt, és kinyitja az ajtót. Nem láttam semmit, csak hallottam, hogy Anya kedvesen beszélget egy női hanggal. A következő pillanatban Bridget mögöttem állt.

Azóta a fura este óta, mióta átmentünk köszönni, és az apja elzavart minket, nem is beszéltünk. Felálltam, és Ő egyből megölelt. Anya ott volt mögötte, és aranyosan mosolygott, mert azt hitte, végre van egy barátom. Mikor kiszabadultam Bridget karjaiból, javasoltam, hogy inkább a szobámban beszéljük meg, amit mondani szeretne. Elindultunk. Én mentem hátul és intettem anyunak, hogy a még félig megevett pirítósomat ne dobja ki, mert mindjárt jövök vissza.

Becsuktam magam mögött az ajtót. Bridget elkezdett beszélni:

- Figyelj, Alexandra! .

- Csak Sandra!- mondtam szégyenlősen.

- Oké, akkor Sandra!- folytatta- Tényleg ne haragudj az Apánkra a múltkoriért, de… nagyon… fáradt volt, és nem igazán szereti az idegeneket… Remélem megérted…

Ezért jött át? Hogy ezt elmondja? Hát, erre magamtól is rájöttem volna…

-De igazából nem ezért jöttem.

Nahát, mintha olvasna a gondolataimban…

-Azért jöttem, hogy megmondjam, nagyon szimpatikus vagy a családomnak, és meg szeretnénk hívni téged ebédre holnap délben. Ráérsz?

-Hát, nem is tudom…-mondtam meglepetten.

-Kérlek! Ez fontos lenne nekem.- szép világosbarna őzike szemeivel nézett rám.

-Hát, ha ennyire fontos neked… Legyen!- Adtam meg magam végül.

-Köszi, köszi, köszi!- És azt hittem a nyakamba ugrik.-Akkor holnap dél, el ne késs!

-Rendben, szi…- eltűnt a szobából- mind egy

Másnap nem öltöztem ki. Az apjának már úgyis megvan a véleménye rólam, minek öltözzek ki fodros tütübe!? Csak egy cicanaci és egy tunika volt rajtam. Teljesen hétköznapi volt.

Elindultam, becsöngettem, és a fiú nyitotta ki az ajtót. Sokáig néztem. Annyira… furcsa volt az… arca. De gyönyörű. Kinyújtottam a kezemet. Ő meg csak elnézett a vállam felett. Visszahúztam a kezemet, és ezt mondtam:

-Alexandra Bijuox vagyok.

-Oké, első szoba balra.-mondta mogorván.

Már ennek is baja van velem? Mit csináltam? Azért bemutatkozhatott volna. Elindultam befelé, és befordultam az első szobába balra. Ott ültek hárman egy kerek asztalnál. Bridget és Mrs. White jókedvűen nevetett, de Mr. White komoran ült, és nézte az üres tányérját. Megálltam az ajtóban, és vártam, míg észrevesznek. Nem vettek észre. Megszólaltam:

-Helló!

Felnéztek, és mindenki elmosolyodott, csak Mr. White nem. Én is mosolyogtam. Hátulról meglökött valami. És utat törve magának leült az asztalhoz a ,,most mogorva vagyok, hagyj  békén!” fiú. Elkezdtek beszélgetni az apjával, és rám se néztek. Én leültem az üres helyre, ami Bridget és a testvére között volt. Felállt Mrs. White és eltűnt a konyhában. Aztán ezt üvöltötte:

-Bridget, segítenél?

Bridget felállt és elindult. Én is felpattantam, mert nem akartam hármasba maradni a gorombák csoportjával.  Azt mondtam:

-Én is megyek!

Bridget hátrafordult és rám mosolygott. Én visszamosolyogtam. Mikor Mrs. White meglátott minket a konyhában, csúnya szemmel nézett Bridgetre.

-Bridget, a vendéget nem szokták befogni pincérnek.- mondta.

Bridget lesütötte a szemét, én meg azt mondtam:

-Nem gond!- és elvettem egy kupac tányért.

Elindultam, de topánkában voltam, a topánkának volt egy kis sarka, és kibicsaklott a bokám, én meg elesetem. A tányérok kirepültek a kezemből, és semmit nem éreztem, csak egy nagy puffanást a koponyámon, és aztán minden elsötétült előttem.

                     3.fejezet- Egy újabb titok

Arra ébredtem, hogy Anya rángat, és üvölt, hogy keljek fel. Felkeltem, felültem az ágyon és láttam, hogy nem otthon vagyok, hanem a kórházban fekszem. Csúnya szemekkel néztem rá:

-Anya! Ma nincs suli, minek ilyen korán felkelni?

-Korán? Kicsim, végig aludtad a napot! Felkeltettelek, mert féltem, hogy kiszáradsz.

-Az egész napot? Mi történt?

-Whitéknál elestél, és a tányérok a fejedre estek. Berepedt a fejed. Elaltattak, amíg bevarrták, mert állva is el tudtál volna aludni. 5 óráig tartott volna az altató. Te aludtál 19 órát.

-Úristen! Whiték itt vannak?

-Persze, kicsim! Behívom őket, oké?

-Rendben, köszönöm!

Anya kiment és bezárta maga mögött az ajtót. Nem hallottam semmit. Kinyílt az ajtó, és megjelent Mrs. White, Bridget, és a furcsa fiú testvére. Bridget mikor meglátott, majdnem elsírta magát, és odaszaladt hozzám, és leült a székre. Azt mondta:

-Istenem, Szandra! Annyira sajnálom! Én nem tudtam, hogy ügyetlen vagy. Nem lett volna szabad hagynom, hogy ezt…

-Bridget!-szakítottam félbe, mert nem bírtam tovább.-Semmi baj, nem a ti hibátok.

Bridget letörölte a könnyeket a szeméből. Felállt, hátra lépett, és hagyta odaférni az anyját.

-Sandra! Jobban vagy?

-Nem tudom. Talán. A fejem nagyon fáj.

-Kifizetjük a kórházat, amiatt ne aggódj! A mi hibánk volt, fizetünk érte.

-Ugyan már! Én voltam ügyetlen. Azért mert éppen náluk estem el, az nem az ön hibája.

-Ó, szóval te még nem tudod?

-Mit?

Mrs. White hátra fordult, és nagyon csúnyán nézett a fiára. A fia lehajtotta a fejét, és odalépett hozzám.

-Sandra!

-Na, mi most… megyünk!-mondta Bridget, és összekuncogtak az anyjával.

Becsukták az ajtót. A fiú folytatta:

-Ne haragudj rám, hogy olyan mogorva voltam veled. Meg tudnál nekem bocsátani?

-Nem tudom. Azt se tudom, hogy hívnak.

- Mathew vagyok. Mathew Kingston.

-Kingston? Én azt hittem, hogy te is White vagy.

-Nem. Engem csak örökbe fogadtak.

-Sajnálom. De mi az, amit nem mondtál el nekem.

-Hát…ömm… Nem magadtól estél el. Én voltam.

-Hogy? Te az asztal másik felén ültél.

- Igen. De most mennem kell.

-Várj, várj már! Meséld el!

-Még egyszer bocsánat.

És becsukta az ajtót.

Hát, ez nagyszerű! Titkolózás titkolózás hátán. Elegem van ezekből, viszont meg kell tudnom, hogy mi folyik ott, mert valami itt nem stimmel.

                               4. fejezet- Na ne!

Nem hagytam annyiba, átmentem a White házba, mert, meg akartam tudni, mi folyik ott. Becsöngettem. Bridget nyitotta ki az ajtót. Nagyon felderült az arca, mikor meglátott. Egész jó barátnők lettünk, vele nem nehéz. Ezt mondta:

-Szia! Tudtam, hogy szoktam neked hiányozni.

-Hát, hogy az igazat mondjam, nem hozzád jöttem, hanem…Mathewhoz.

A szeme már nem volt olyan boldog.

-Oké, egy perc.

Eltűnt, és fél másodperc múlva előtűnt Mathew, lehajtott fejjel. –Mit akarsz? Bocsánatot kértem már, nem? Mit akarsz még?

-Semmit. Nem azért jöttem, hogy rávegyelek, hogy még egyszer kérj bocsánatot. Igazság szerint kíváncsi vagyok valamire.

-Gyere be!

Megfogta a kezemet, és egyszer csak a szobájában találtam magamat. De nem láttam semmit. Gondoltam, mivel a fejem még be volt kötve, a kötés leesett és eltakarja a szememet. De nem. Mathew felkapcsolta a villanyt és kiderült, hogy a szobája volt fekete. Nem tapéta volt a falon, hanem fekete festék.  Elég bizarr volt. Mathew nem nézett rám. Csak ezt mondta:

-Mit akarsz?

-Csak nem értem, miért vagy ilyen velem. Megbántottalak valamivel? Mert, ha igen, sajnálom! De nem tudom, mit tettem, kérlek, mondd el, ha valami baj van!

-Figyelj, ha ezért jöttél, hogy ezt elmondd, már mehetsz is.

-Megmagyaráznád, hogy hogy estem el miattad, mikor te messze ültél tőlem? Még a lábadat se tudtad volna kirakni. Az lehetetlen lenne.

-Nem mondhatok semmit, de jobb lenne, ha most azonnal elmennél.

-Nem megyek el, amíg nem mondod el az igazat!

-Sandra!

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. Mathew apja volt az. Nagyon mérgesnek tűnt. Ezt mondta:

-Á, Kisfiam, Sandra mit keres a szobádban? Tegnap nem voltam érthető? Nem fogod fel, hogy veszélyes ránk?

Most már üvöltött.

-Veszélyes? Én? Elnézést! Ezt nem értem!

-Ja, még nem mondtad meg neki?

-Nem.-felelte Mathew flegmán.

-Szereted?

-Nem. –mondta szintén flegmán Mathew.

-Akkor minek van itt?

- Meg akarja tudni, hogy esett el.

Mr. White-nak, mintha egyből szimpatikus lettem volna.

-Hát, akkor miért ne tudja meg?

Nagyra nyílt a szemem. Ez tetszett. Mr. White megfogta a kezemet, és egyszer csak az erkélyen találtam magam. Elkezdett beszélni:

-Sandra! Szerintem már sejted, hogy nem minden napi emberek vagyunk. Hanem valami természetfeletti….

Nem folytatta. Megfordult és kiment a szobából. Aztán fél perc múlva vissza jött egy vastag könyvel. Mosolyogva oda nyújtotta nekem a könyvet és hozzá tette:

-Mikor befejezeted, gyere át azonnal.

Furcsa szemmel néztem rá.

-Rendben.- mondtam kíváncsian.

Megfordultam és kimentem a házból. Hazamentem. Anyunak nem mondtam semmit, hol voltam és mi történt.

Aznap éjszaka semmit nem aludtam. Csak a könyvet olvastam. A könyv a szellemekről szólt. Hogy mondjuk olyanok, mint az emberek csak éjfélkor átváltoznak, de reggel meg vissza, állatokat esznek, fehér a testük, és, mikor emberek, nagyon meleget árasztanak. De egy hét múlva már végeztem is vele.  Még aznap átmentem Whitékhoz. Fél 12 volt, gondoltam, már nem megyek át, de Mr. White azt mondta:

-Mikor befejezeted, gyere át azonnal.

Hát, ezt tettem. Becsöngettem. Felkapcsolódtak bent a villanyok. Kinyílt az ajtó. Mr. White volt az. Nagyon félelmetes volt. A teste egyik része fehér volt, a másik meg fekete. Nem mondott semmit. Csak intett, hogy menjek utána. Bementem és becsuktam magam mögött az ajtót. A család többi tagja ott ült, de Ők már nem voltak emberek. Átváltoztak már. Mögöttem állt Mr. White, és éppen akkor változott át, mikor felé fordultam, és hullám, ahogy átváltozott, magával sodort, és elestem. Mrs. White már felállt, hogy segítsen felállni, de Én felálltam magamtól, és úgy meg voltam ijedve, hogy nem tudtam semmit mondani, csak egyszerűen megfordultam és kiszaladtam az ajtón. Sötét volt már kinnt. Féltem, hogy utánam jönnek, elkapnak, és azt mondják, hogy most ott kell maradnom, mert túl sokat tudok róluk, mint a filmekben. De nem. Hazaszaladtam és bezárkóztam a szobámba. Túlságosan zaklatott voltam, hogy Anyunak bármit is tudtam volna mondani. Viszont annyira féltem, hogy nem mertem lekapcsolni a villanyt sem. A villany egész éjjel fel volt kapcsolva. Nem, mintha zavart volna, így se aludtam semmit.